A könyv

Versek

Költők és fordítók

Tartalom


Megrendelés


Kritika

Fórum

Színházi előadások



Vissza

© 2007 Prae.hu Minden jog fenntartva
Adam de la Halle (1245?–1288?/1307?) ♦ ♦ ♦ A XIII. század egyik legeredetibb költője. Több műfajban és stílusban alkotott. A Jeu de Robin et Marion című pásztorjátéka a középkori világi témájú színjátékok mintadarabja. Verseinek jelentős része kottával együtt maradt fenn.



Afonso Eanes do Coton ♦ ♦ ♦ A XIII. század első felében élt, III. (Szent) Ferdinánd kasztíliai király és fia, Bölcs Alfonz uralkodása alatt működött, bejáratos volt mindkettő udvarába. Kizárólag csúfolódó és meglehetősen trágár verseket írt.



Airas Pérez Vuitorón ♦ ♦ ♦ Galego származású kisnemes, 1246–47-ben Alfonz infáns kíséretének tagja volt, 1248-ban részt vett Sevilla ostromában, és részesült a zsákmányból. Költőként Alfonz infáns és III. Ferdinánd király udvarában tevékenykedett a század negyvenes éveiben.



Alcuin (735 k. – 804) ♦ ♦ ♦ Yorkban végezte tanulmányait, ott is kezdte tanári pályafutását, s ő vezette a könyvtárat is. 781-ben Nagy Károly Aachenbe hívja, és élete végéig a császár szolgálatában áll. Korának legnagyobb hatású gondolkodója, a hét szabad művészet oktatásának elterjesztője, a karoling reneszánsz szellemi atyja.



Alegret (1154–1196) ♦ ♦ ♦ Kevéssé ismert, Marcabru-követő provanszál trubadúr. Két költeménye maradt fenn.



Angiolieri, Cecco (1250/60–1311/13) ♦ ♦ ♦ Jómódú sienai patrícius család sarja. Ő maga és barátai meglepően zabolátlan életmódot folytattak. Ez az állandó lázadó attitűd Cecco szerelmes verseiben is hangot kapott, az édes új stílus költészeti ellenpontját hozta létre szabadszájú, vaskos plebejus humorral, de mindig meg tudott maradni a jó ízlés határain belül komikus-realista műveiben.



Aquitániai Vilmos (1071. október 22. – 1126. február 10.) ♦ ♦ ♦ Másképpen Guilhem de Peitieus, az Aquitánia IX. hercege, Poitiers VII. grófja címet viselte. Nemcsak a provanszál költészet, a trubadúr udvari és udvariatlan szerelem megteremtője, hanem az európai népnyelvű líra első, legendás alakja, sok-sok botrányos történet ihletője, legendás origója. Lehetséges költő elődjeiről, az életművét kialakító szellemi hatásokról kevés bizonyosat tudunk. A hagyomány tizenegy trubadúréneket (obszcén és udvari verseket vegyesen) és számos botrányos történetet őrzött meg vele kapcsolatban.



Arnaut Catalan ♦ ♦ ♦ XIII. századi trubadúr,valószínűleg Toulouse-ból származik. Életéről nem tudunk sokat. Ami bizonyos, Lombardia és Provence vidékein utazgatott. Öt canso, egy vallásos vers és egy tenso néhány versszaka (coblája) maradt fenn tőle.



Arnaut Daniel (XII. század második fele) ♦ ♦ ♦ Périgord-i lovag, trubadúr. Többek közt a jelen kötetben is szereplő Raimon de Durfort-versből tudjuk, hogy egyetemet végzett (escolier), vagyis deák volt. A trubadúrlíra legnagyobb hatású költői közül való, egyik költeményének razójában Oroszlánszívű Richárddal együtt jelentetik meg. Dante és Petrarca is tisztelettel tekintett rá. Kötetünkben szereplő verse valószínűleg még diákéveiből származik.



Attaviano (XIII–XIV. század) ♦ ♦ ♦ Perugiai költő. Keveset tudunk róla. A perugiai iskola tagja, a szodomita, homoszexuális irodalom egyik képviselője. Verseiben az édes új stílus formanyelve a komikus-realisztikus költészetre jellemző nehezen értelmezhető, obszcén utalásokkal keveredik.



Bánki Éva (1966, Nagykanizsa) ♦ ♦ ♦ A trubadúrköltészet kutatója, középkori irodalmat tanít az ELTE Portugál Tanszékén és a KGRE Bölcsészkarán. Regényei, az Esőváros és az Aranyhímzés a Magvetőnél jelentek meg. Novellákat is publikál. Összeállította A tavaszidő édessége című antológiát, trubadúrátköltéseket közölt még folyóiratokban. Jelenleg a Magyar Dekameron című novellagyűjteményen dolgozik.



Baranyi Ferenc ♦ ♦ ♦ Költő, műfordító. Élete során számos verses- és fordításkötetet jelentetett meg. Több rangos irodalmi kitüntetés, köztük a József Attila-díj, a Nádasdy Kálmán-díj és az olaszországi Ada Negri-díj tulajdonosa.



Bieris de Romans (XIII. század eleje) ♦ ♦ ♦ Valószínűleg Montpellier környékéről származó hölgy, az egyetlen ismert költemény szerzője, melyben egy nő szól imádattal egy másik nőről.



Boccaccio, Giovanni (1313–1375) ♦ ♦ ♦ Feltehetőleg Párizsban született, de Firenzében, később Nápolyban nevelkedett. Az Anjou-udvarnál ismerkedik meg Maria d’Aquinóval, Róbert király törvénytelen lányával, aki nagy hatással volt a Dekameron előtt írt műveire. A Fiammetta-szerelem olyan művek ihletője, mint az Il filocolo (1336 k.) vagy az Il filostrato (1338 k.), de a Dekameron egyik szereplőjét is Fiammettának hívják. 1340-ben visszatér Firenzébe, ebben az időszakban születik meg olasz nyelven a Ninfale fiesolane [Fiesolei nimfaének] (1344–45) című költemény. Az 500 stanzában íródott idill egy Africo nevű pásztor és egy Mensola nevű nimfa szerelméről szól.



Borbáth Péter (1980) ♦ ♦ ♦ Az ELTE BTK magyar-portugál szakos hallgatója, filmek feliratozásával és fordítással foglalkozik. Érdeklődési területe Mészöly Miklós prózaírása, a közép kori és a modern költészet vizsgálata, fordítása.



Bölcs Alfonz (X. Alfonz) (1221–1284) ♦ ♦ ♦ Kasztília és León királya (uralkodott 1252-től 1284-ig). Számos hódítás fűződik a nevéhez, legfőbb törekvése az volt, hogy a pápa akarata ellenére a Német-római Birodalom császára lehessen, ez azonban nem sikerült neki. Udvara a kor legfontosabb műveltségi központja volt, Toledóban fordítóiskolát alapított. Irányítása alatt csillagászati, történelmi és a sakkal foglalkozó művek születtek, foglalkozott filozófiával, civil és egyházi joggal és zenével is. Alfonznak több mint négyszáz alkotása maradt fenn galego-portugálul, de elképzelhető, hogy nem mind ő írta ezeket: Cantigas de Santa Maria [Szűz Mária-énekek] című kötetében főként a Miasszonyunkkal kapcsolatos költemények szerepelnek, figyelemre méltó azonban, hogy csúfolódó versek is fűződnek nevéhez.



Cerveri de Girona (aktív 1259–1282) ♦ ♦ ♦ Udvari trubadúr az aragóniai és a cardonai családok szolgálatában, Barcelona környékéről származik. Az összes trubadúr közül övé a leggazdagabb életmű. Kifogyhatatlan kísérletező kedvének köszönhetően számos meglepő verssel ajándékozta meg az utókort. Nemcsak a kötetünkben található, tolvajnyelven írt szövegében bukkanhatunk nyelvi leleményekre, hanem például a Cobla en sis lengadges, vagyis a hat nyelven írt verse is irodalmi kuriózum.



Chatilloni Walter (1135 k. – 1182 után) ♦ ♦ ♦ Lille-ben született, tanulmányait Párizsban és Reims-ben végezte. Bolognai és római tartózkodás után reims-i kanonok lesz. Fő műve az Andreis, egy 5500 hexameterből álló epikus mű Nagy Sándor életéről.



Chaucer, Geoffrey (1342–1400) ♦ ♦ ♦ A középkor legnagyobb angol szerzője. A Canterbury mesék című költeményét az angol irodalmi nyelv első remekműveként tartják számon. Eustache Deschamps-nal állt irodalmi levelezésben.



Charles d’Orléans (1394–1465) ♦ ♦ ♦ A Valois francia királyi dinasztia egyik oldalágának sarja. Fiatalon elveszítette apját; 21 évesen, az azincourt-i csatamezőn angol fogságba esett, ahonnan 25 évvel később szabadult. Rövid ideig tartó, de sikeres politikai pályafutása és egy kudarcba fulladt itáliai hadjárat után idős korában blois-i kastélyában a költészetnek, illetve az utódnemzésnek szentelte életét. Versíró társaságot gyűjtve maga köré, amolyan irodalmi műhelyt hozott létre, melyben Villon is meg-megfordult. Verseit, javarészt szerelmi balladákat és rondókat, angliai fogságában, illetve blois-i tartózkodása idején írta.



Cione (XIII–XIV. század) ♦ ♦ ♦ Perugiai költő, a perugiai iskola tagja. Legismertebbek verses vitái (tenzone) és költőtársaihoz írt homoszexuális szonettjei. Ezeket a verseket azonban még nem a nyílt obszcenitás, sokkal inkább a homályos utalások és a kétértelmű kifejezések jellemzik.



Cola di Alessandro (XIII–XIV. század) ♦ ♦ ♦ Perugiai költő. Keveset tudunk róla. A perugiai iskola tagja, a szodomita, homoszexuális irodalom egyik képviselője. Leghíresebbek a Cecco Nucciolival folytatott költői vitákból fennmaradt szonettjei, amelyekben már nem ritkák a nyers és durva kifejezésformákból építkező szólamok.



Constantia (Domna) ♦ ♦ ♦ A XI. század második felében a franciaországi Le Ronceray kolostor egyik apácája volt, egyetlen fennmaradt verses levele Baudri de Bourgueil (Baldericus Burgulianus) Carmina-gyűjteményéből ismert, és természetesen Baudri-hoz szól, aki bencés szerzetes, apát, később Dol érseke és nem utolsósorban korának neves költője volt. Vitatott, hogy a levelet valóban Constantia írta-e.



Csehy Zoltán (Pozsony, 1973) ♦ ♦ ♦ Költő, műfordító. Többek közt Beccadelli, Sztratón, Martialis és Petrarca műveit fordította magyarra. Legutóbbi verskötete: Hecatelegium (2006, Kalligram).



Dante Alighieri (1265–1321) ♦ ♦ ♦ Firenzében született szerényebb anyagi helyzetű nemesi családban, de a polgárosodó guelfek közé tartozott a feudális hagyományoat erőteljesebben követő ghibellinekkel szemben. Guinizzellit követve a dolce stil nuovo (édes új stílus) költészetét művelte. Új élet (1290) című műve szerelmi lírájának foglalata. A Pietrához, a Kőszívű asszonyhoz intézett versekkel kapcsolatban igencsak megoszlanak a vélemények: egyesek úgy vélik, hogy egy viszonzatlan érzéki szerelemmel kapcsolatosak, a félbehagyott Vendégségkötet utolsó darabja viszont arra utal, hogy a Kőszívű asszony nem más, mint a Filozófia. A Pietra-versek igazi újdonsága azonban a művészi problémaváltás jelenségében rejlik. Az édes új stílus és az allegorikus-morális költészet után itt Dante a komor és zord stílus új módjával néz szembe.



Der Kol von Niunzen (XIII. század) ♦ ♦ ♦ Direkt erotikus tartalmú, normabontó szövegeivel különleges helyet foglal el a minnesängerek között.



Dúll Kata (1981) ♦ ♦ ♦ A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar szakos hallgatója. A fordítással Horváth Viktor kurzusán ismerkedett meg, tőle kapta az első ösztönzést is. Ezek első megjelenő fordításai.



Estevan da Guarda (1280 k. – 1362/64) ♦ ♦ ♦ Portugál trubadúr Guarda városából. 1299 és 1325 között Dénes portugál király írnoka volt, az uralkodó több birtokot is adományozott neki. IV. Alfonz király udvarában tanácsadóként működött. Valószínűleg részt vett a Barcelosi Herceg Daloskönyvének összeállításában.



Eustache Deschamps (1346 k. – 1407 k.) ♦ ♦ ♦ Champagne-i költő. V. és VI. Károly francia királyok udvarában különböző pozíciókat töltött be. Rendkívül gazdag életműve mintegy 1500 költeményt számlál. Szövegeinek jelentős része erkölcsi nevelő célzattal született. Nem idegen tőle ugyanakkor a szerelmi líra sem. Ő az első tudományos jellegű francia költészettan, az Art de dictier szerzője. Sokat utazott Európában, Chaucerrel állt irodalmi levelezésben.



Fazekas Sándor (1975) ♦ ♦ ♦ >Régi magyar irodalomtörténettel foglalkozik, jelenleg a Szegedi Egyetemen tanít. Néha fordít, régieket, vagy ír ezt-azt, ami időnként megjelent egyetemi pályázatok alkalmával, a Palimpszesztben, s talán a Bárkában s olvasható lesz a közeljövőben.



Fernand’ Esquío ♦ ♦ ♦ Kisnemesi származású galego trubadúr, a XIII–XIV. század fordulóján élt, valószínű, hogy Dénes portugál király udvarában működött.



Fernán Soárez de Quińones ♦ ♦ ♦ Leóni származású trubadúr, lehet, hogy 1248-ban részt vett Sevilla meghódításában, valószínű, hogy Gonçal’ Eanes do Vinhal költővel jó személyes kapcsolatban állt, Bölcs Alfonz udvarában tevékenykedett.



Gervais du Bus (aktív 1310–1338) ♦ ♦ ♦ Királyi jegyző, aki Fauvel című regényében tükröt tart az udvari világ elé. Egyes feltételezések szerint a regény valós személyek kifigurázására épül.



Gonçal’ Eanes do Vinhal ♦ ♦ ♦ Portugál nemesúr, a toledói Men Gómez Ibáńez leszármazottja, Vinhal negyedik ura volt. Trónviszályban való részvétele miatt Kasztíliába emigrált, ahol Alfonz infáns hűbéreseként fontos tisztségeket töltött be. A Szent Jakab rend mestereként 1248-ban ott volt Sevilla meghódításánál. Az infáns kíséretének tagjaként számos trubadúrral került kapcsolatba és maga is részt vett a Maria Balteira elleni támadásban. 1245 és 1256 között valószínűleg Portugliában tartózkodott, III. Alfonz birtokadományban részesítette. Kétszer nősült, második felesége révén kapcsolatba került a katalán nemességgel, így 1274–75-ben ő közvetített a lázadó katalán nagyurak és Bölcs Alfonz között. 1285-ben halt meg.



Gottfried von Neifen (aktív 1234–1255) ♦ ♦ ♦ Sváb bárói családból származott. Először VII. Henrik király egyik oklevelében tűnik fel a neve. A Neifen család VII. Henrik környezetéhez tartozott egészen annak bukásáig.



Guilhem Ademar (XII. század vége – XIII. század eleje) ♦ ♦ ♦ Egy szegény sorban élő lozère-i lovag gyermeke, ki anyagi gondok miatt kénytelen volt joglarként (jokulátor) keresni kenyerét. Egy ideig VI. Raimon toulouse-i gróf udvarában élt. Tizennyolc verse maradt fenn, ebből egy kottával. Az utókor gyakran figurázta ki személyét, egy szatirikus életrajza szerint felesége egyszerre harminc szeretővel csalta.



Guiraut Riquier (1230 k. – 1295 k.) ♦ ♦ ♦ A provanszál trubadúrköltészet utolsó nagy alakja. 1270-ig Narbonne-ban élt, majd X. (Bölcs) Alfonz kasztíliai udvarában keresett menedéket. Átélvén az okszitán kultúra hanyatlását, és ragaszkodván az „utolsó trubadúr” szerepéhez, kérelemmel fordul Bölcs Alfonzhoz (Suplicatio, 1271), hogy tiltsa meg a trubadúr cím használatát az erre méltatlanoknak. Az ő költészetében a vallásos, a társadalombíráló és a szerelmi tematika szinte szétválaszthatatlan. Az ő nevéhez fűződik a középkor első népnyelvű, fiktív önéletrajzi keretbe helyezett, szerkesztett versgyűjteménye.



Győrei Zsolt ♦ ♦ ♦ Költő, műfordító, drámaíró és drámatörténész. Önálló kötetei: Christian Morgenstern: Bitódalok (szerk, ford., 1995, Szukits; 2000, Lazi), Rostáltatás a magtárban (közösen Schlachtovszky Csabával, négy eredeti színmű, 1998, JAK), A passzív apaszív (együtt Schlachtovszky Csabával, másik öt eredeti színmű, 2005, JAK–L’Harmattan), Heltai Jenő drámai életműve (2005, L’Harmattan). Műfordításai a Thélème, a Prae, a Napút lapjain és tematikus kötetekben (Minnesang: A középkori világi líra gyöngyszemei. Budapest, 1998, Eötvös József Könyvkiadó; A tavaszidő édessége – Válogatás a középkor nyugat-európai szerelmi költészetéből. Budapest, 2004, Kairosz Kiadó) jelentek meg. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanít dráma- és színháztörténetet, költészettant és műelemzést.



Gyulai Líviusz ♦ ♦ ♦ 1937-ben született az erdélyi Baróton. Egyedi grafikákat, animációs filmeket készít; illusztrációiért, könyvterveiért több tucatszor nyerte el a Szép Magyar Könyv díjat. Legfontosabb díjai: II. Firenzei Grafikai Biennálé aranyérem, Munkácsydíj, Érdemes Művész, Kossuth-díj.



Havasi Attila (1972) ♦ ♦ ♦ Költő, műfordító. Nagysikerű verseskötete, a Manócska meghal 2005-ben jelent meg az Alexandra kiadásában.



Heinrich von Morungen (?–1222) ♦ ♦ ♦ Thüringiai születésű német költő, egy időben valószínűleg Barbarossa Frigyes kíséretéhez tartozott. Öregkorában a lipcsei Tamás-templom kolostorába vonult vissza. Vele kezdődik a német lovagi költészet klasszikus korszaka.



Hilarius (aktív 1125 körül) ♦ ♦ ♦ Pierre Abélard tanítványa. Könnyed hangvételű versei közül néhányat angoloknak ajánlott, ezért azt feltételezték, hogy angol volt, de ezt semmi sem igazolja. Hírnevét három latin nyelvű vallásos színjátékának köszönheti.



Hildebertus (1055–1133) ♦ ♦ ♦ Le Mans püspöke, később Tours érseke. Viharos korszakban példátlanul derűs és kiegyensúlyozott életmű szerzője. Művei oly közmegbecsülésnek és tiszteletnek örvendtek, hogy az utókor tévedésből antik költőnek tartotta.



Horváth Viktor ♦ ♦ ♦ Óraadó a Pécsi Tudományegyetemen, egy regénye jelent eg 2004-ben a JAK-nál Át címmel, és egyik fordítója A tavaszidő édessége (2004, Kairosz) című középkori költészetantológiának.



Jacopo di Dante (Alighieri) (1300 előtt – 1348) ♦ ♦ ♦ A nagy Dante Alighieri fia, és egyben a Commedia első kommentátora. Apjával együtt kényszerült száműzetésbe, de 1325-ben kegyelemben részesült, sőt kanonoki tisztséget is kapott. Valószínűleg Firenzében halt meg.



Jacques de Cambrai ♦ ♦ ♦ 1260 és 1290 között működő trouvère. Életéről semmit sem tudunk. Négy szerelmes dala, egy pastourelle-je és hét vallásos verse maradt fenn.



Janox (1973. Budapest) ♦ ♦ ♦ Az Irodalom Visszavág főszerkesztője. Egy könyve jelent meg: Simon Adrienn FEAT. Janox: Válogatott versusok (2004).



Jean Molinet (1435–1507) A középkor végének legnagyobb hatású költője. A Nagy Retorikusok gyűjtőnév alatt ismert szerzők kiemelkedő alakja. Virtuóz nyelvi játékokban gazdag költészete és költészetelméleti munkája meghatározta korának irodalmi ízlését.



Jeney Zoltán ♦ ♦ ♦ 1973-ban született Budapesten. A Kodolányi János Főiskolán és az ELTE-n tanít francia szakon. Fordításai 1995 óta jelennek meg különböző folyóiratokban és antológiákban. Főbb területei a reneszánsz és a középkor. Önálló fordításkötete a Joachim Du Bellay: Panaszok 2000-ben, a Palimpszeszt kiadásában jelent meg.



Joán Fernández d’Ardeleiro ♦ ♦ ♦ Portugál nemes, a XIV. század első felében, elsősorban 1325 és 1250 között írta verseit. A Barcelosi herceg udvarában több kortárs trubadúrral, például Estevan da Guardával is kapcsolatba került.



Joán García de Guillade ♦ ♦ ♦ Portugál lovag, a hatalmas Sousa-család szolgálatában állt, először egy 1239-es dokumentumban merül fel a neve. III. Ferdinánd és III. Alfonz udvarában élt, hosszú kasztíliai tartózkodás után azonban visszatért Portugáliába, 1270-ben említik utoljára.



Joán Soárez Coello (XIII. század) ♦ ♦ ♦ Az első portugál király, Alfonz Henrik híres nevelőjének, Egas Moniznak családjából származó nemes, Fernando de Serpa infáns kíséretéhez tartozott, így került III. Ferdinánd udvarába. III. Alfonz trónra lépését követően visszatért hazájába, 1250 és 1279 között az új portugál uralkodó bizalmi embere volt. Nem sokkal 1279 után halhatott meg. Több tucat alkotását ismerjük, sajátossága, hogy cantiga de amorjait nem nemes hölgyhöz, hanem egy dajkához (ama) írta, ami a kortársak körében felháborodást keltett.



Johan Airas (de Santiago) ♦ ♦ ♦ Galego trubadúr, santiago de compostela-i polgári családból származott, a kasztíliai Bölcs Alfonz, valamint a portugál uralkodók, III. Alfonz (1210–1279) és Dénes király udvarában élt és működött, nyolcvanegy alkotása maradt fenn. A galego-portugál líra mindhárom műfajában alkotott, versei közül néhány filozófiai ihletésű.



Juan Ruiz hitai esperes (1283 k. – 1350 k.) ♦ ♦ ♦ Spanyol író volt, életéről szinte semmi nem tudható. Műve, a Libro de buen amor [Jó szerelem könyve] műfajokban gazdag alkotás, fabulákat, antiklerikális szatirikus verseket, vallásos költeményeket és a közölthöz hasonló serranillákat egyaránt tartalmaz. Simor András jóvoltából a mű magyarul is teljes egészében olvasható.



Karácsonyi Zsolt ♦ ♦ ♦ 1977-ben született Aradon. Költő, a kolozsvári Helikon és az Irodalmi Jelen szerkesztője. Legutóbbi verseskötete: A nagy Kilometrik (2006, Magvető).



Katona Tünde ♦ ♦ ♦ 1962-ben született Komlón. A JATE-n végzett némettörténelem szakon. Jelenleg az SZTE Germán Filológiai Intézetének munkatársa. Főbb területei: középfelnémet irodalom, kora újkori művelődéstörténet.



Képes Géza (1909–1989) ♦ ♦ ♦ Költő, műfordító, irodalomtörténész. Magyar-angol-német szakon végzett az Eötvös Kollégium tagjaként, ahol a háború után rövid ideig tanított is. 1933 és 1945 közt a sárospataki Angol Intézet tanára volt. 1946 és 1954 között a Magyar Rádió Irodalmi Osztályának vezetője. 1954-ben megszervezte a Magvető Kiadót. Számos verseskötete mellett több kötetnyi műfordítása és tanulmánygyűjteménye is megjelent. Több mint húsz nyelvből fordított, nyersfordítást elvből nem használt. A Helsinki Egyetem 1977-ben díszdoktorrá avatta.



Kiss Judit Ágnes ♦ ♦ ♦ 1973-ban született Budapesten. Az ELTE BTK-n, a Színművészetin és a Pécsi Zeneművészeti Főiskolán tanult. Középiskolai magyartanár, 2004 óta publikál verseket, 2006-ban jelent meg Irgalmasvérnő című kötete. Az írás mellett a Keleti Átjáró nevű együttesben zenél.



Lackfi János ♦ ♦ József Attila-, Illyés Gyula-, Déry Tibor- és Salvatore Quasimodo-díjas író, költő, műfordító 1971-ben született Budapesten. Hét verseskötete jelent meg, 2005-ben a hetedik Hőveszteség címmel (Palatinus Kiadó). Három gyerekverskötetet és egy prózakötetet publikált. Ír drámát, mesét, hangjátékot. Tizedik éve tanít a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen francia és magyar irodalmat, világirodalmat, szépírást, műfordítást. Tizenhét műfordításkötetet publikált francia és belga szerzőktől. A Nagyvilág világirodalmi folyóirat szerkesztője.



Ladányi-Turóczy Csilla ♦ ♦ ♦ 1971-ben született Budapesten, irodalomtörténész, költő, műfordító, szerkesztő. Az ELTE BTK-n portugál és latin szakot végzett, romanisztikából doktorált. 2006-ban publikálta Sárkánynyelv című verseskötetét a Palimpszesztnél. Két önálló fordításkötete (Bernardim Ribeiro: A sóvárgás könyve. 2004; Vitório Káli: Tupáriz. 2005) jelent meg ugyanitt, négy könyv és számos folyóiratszám, illetve blokk (társ)szerkesztője. A Palimpszeszt Kulturális Alapítvány kurátora, a Nemzetközi Artúr Társaság magyarországi levelezője.



Lator László (1927, Tiszasásvár) ♦ ♦ ♦ A II. világháború utáni magyar költészet és műfordítás-irodalom meghatározó alakja. Egyetemi oktatómunkája, az Európai Könyvkiadónál évtizedeken át végzett szerkesztői, csoportvezetői munkája révén több generáció költő- és fordítótehetségei máig a mesterükként emlegetik. Legutolsó verseskötete: A tér, a tárgyak (2006, Európa Könyvkiadó).



Lo Bort del rei d’Aragon ♦ ♦ ♦ Vagyis az Aragón király fattya. (XIII. század) Ez a király minden bizonnyal első Jakab, Mallorca királya, Roussillon grófja és Montpellier ura, akinek számos törvénytelen gyereke volt, ezért költőnk nem beazonosítható. Ismert költői tevékenysége Rostanh Berengierrel való verses vitákra korlátozódik.



Majtényi Zoltán (1933. Újpest) ♦ ♦ ♦ Író, műfordító, irodalomtörténész, szerkesztő. Majd negyven éven keresztül a Móra Ferenc Könyvkiadó szerkesztője, illetve tíz évig a Népszabadság ifjúsági mellékletének irodalmi szerkesztője és írója. Az utóbbi tizenhárom évben az Unikornis Könyvkiadó szerkesztője. Számos regénye és regényátdolgozása mellett hatalmas próza-, vers- és színműfordítói életművet mondhat magáénak.



Marcabru (1127–1148) ♦ ♦ ♦ Főként szatirikus és morális-politikai költeményeiről ismert költő a provanszál trubadúrok első nemzedékéből. Egy ideig X. Aquitániai Vilmos (a mi Vilmosunk fia) udvarában tartózkodott.



Martin Soarez ♦ ♦ ♦ Portugál trubadúr, mind fivére (Garcia Soarez), mind fia (Johan Martins) költő volt. 1200 körül született, vazallusként 1245–47-ben elkísérte hűbérurát, Martin Garciát annak kasztíliai száműzetésébe. III. Ferdinánd udvarában több fontos trubadúrral ismerkedett meg, például Afons’ Eanes do Cotonnal és Pero da Ponte-val, az előbbiről verset is írt. 1260 körül halt meg.



M. József Karcsa (szül. Medgyes József, ?–?) ♦ ♦ ♦ Drámaíró, költő, műfordító. A Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészkarának Skóciában eltűnt hallgatója.



Mohácsi Árpád ♦ ♦ ♦ 1966-ban született Budapesten. 1988-ban kezdett verseket publikálni az ÉS-ben, 1989-től jelennek meg műfordításai. Gyakorlógyufák című verseskötetét 2003-ban a Kráter Műhely Egyesület adta ki. Színdarabok fordításával és írásával is foglalkozik.



Moscoli, Neri (XIV. század első fele) ♦ ♦ ♦ Perugiai költő, a perugiai iskola tagja. Fő műve a pajzán, ironikus szonettekből és verses vitákból (tenzone) álló Canzoniere [Daloskönyv]. Az édes új stílus költészeti sablonjaiból építkező versek, sajátos nyelvi univerzumuknak köszönhetően, a szavak eredeti jelentésén túlmutató, obszcén tartalommal ruházódnak fel.



Mönch von Salzburg (XIV. század második fele) ♦ ♦ ♦ A salzburgi érsek, II. Pilgrim von Puchheim (1365–1396) udvarában működő, névtelen szerzetesköltő. Egyes források magát az érseket gyanítják a mintegy száz, felerészben szerelmes, felerészben vallásos énekből álló életmű szerzőjének.



Neidhart (XIII. század első fele) ♦ ♦ ♦ A „her Nîthart”, illetve „Nîthart von Riuwental” mögött rejtőző költő valódi nevét nem ismerjük. Társadalmi hovatartozásáról ő maga nem nyilatkozik, kortársai (például Wolfram von Eschenbach) állítása szerint nemesi származású. A XIII. századi középfelnémet szerelmi költészet formai és tartalmi szempontból legváltozatosabb munkásságú szerzője. Számszerűen is ő számít a legtermékenyebbnek: 150 dalt ismerünk tőle. A szerelmi lírában uralkodó udvari ideál ellen ható, ’dörper’-világot (falusi, értsd: faragatlan, bárdolatlan) teremt dalaiban. Költeményeiben mind formai, mind tartalmi szempontból tetten érhető az ófrancia, illetve a vágáns dalok hatása.



Nuccioli, Cecco (? – 1331 után) ♦ ♦ ♦ Perugiai költő, a perugiai iskola tagja. Mintegy harminc szonettje maradt fenn. Költészete az édes új stílus és az udvari költészet formanyelvével mutat rokonságot. Szonettjei a nyers realizmussal ábrázolt testi és a bizarr túlzásoktól sem mentes plátói szerelem konfliktusa köré szerveződnek, nagyon gyakran obszcén jelentéssel.



Oswald von Wolkenstein (1376–1445) ♦ ♦ ♦ Zsigmond király diplomatája, kereszteslovag és Örményországtól Portugáliáig hetedhét országot bejárt utazó. A minnesang háromszázados hagyományának egyszerre összegzője és meghaladója, költészetét tematikai sokszínűsége és ritka formai leleményessége teszi egyedi élménnyé. Mintegy százharminc dala maradt ránk.



Pai Gómez Charińo (1225?–1295) ♦ ♦ ♦ Előkelő családból származó galego nemesúr. Bölcs Alfonz kinevezte tengernaggyá, de később megfosztotta rangjától – erről maga a költő számol be egy politikai versben, ún. sirventésben (serventęs), az uralkodó szeszélyességét a tengeréhez hasonlítva. Egész költészete erősen kötődik a tenger világához, különös és egyéni hajós dalokat (barcarola) írt. IV. Sancho királynak (1284–1295) közeli barátja és szövetségese volt. Valószínű, hogy egy közeli rokona ölte meg politikai okokból.



Peire Cardenal (1180 k. – 1280 k.) ♦ ♦ ♦ Ez a kivételesen hosszú életű trubadúr számos gróf, herceg és király szolgálatában állt, mégis szegénység jutott neki osztályrészül. Szerelmes költemények szerzésével kezdte karrierjét, de szatirikus versek is szép számmal találhatók életművében. Ez utóbbiak miatt gyakran meggyűlt a baja a hatalmasságokkal. A középkor egyik legnagyobb politikai költője.



Pero García Burgalés ♦ ♦ ♦ Kasztíliai, valószínűleg burgosi származású trubadúr, a XIII. században működött, részt vett a Maria Balteira elleni költői támadásban.



Pero Garcia d’Ambroa ♦ ♦ ♦ Kisnemesi származású galego trubadúr, kb. 1228 és 1260 között működött, részt vett a rekonkvistában, valószínűleg megjárta a Szentföldet. Sok trubadúrtársa írt róla csúfolódó verset, elsősorban Balteira markotányosnőhöz fűződő kapcsolata miatt.



Philippe de Beaumanoir (1205 k. –1265 k.) ♦ ♦ ♦ Gazdag és változatos életművű pikardiai költő. Több nagyobb epikus költemény szerzője, mint például a magyar témájú Manekine. A nonszensz költészet egyik kiemelkedő alkotója.



Pór Judit (1931–1995) ♦ ♦ ♦ Műfordító, irodalomtörténész. Több nagy orosz szerző (Paszternak, Katajev), valamint francia írók (Maupassant, Flaubert, Mauriac) és költők fordítója.



Prágai Tamás ♦ ♦ ♦ 1968-ban született Budapesten, költő, író, irodalomtörténész. A Kortárs folyóirat szerkesztője. József Attila-díjas. Legutóbbi kötete: Ellenanyag (versek, 2005).



Raimon de Durfort (XII. század vége) ♦ ♦ ♦ Lovag, Truc Malec barátja, két verse maradt fenn, mindkettő a Cornilh-ügyhöz kötődik. A Cornilh-affér 1180 körül történhetett, amit az ügy harmadik képviselője, Arnaut Daniel trubadúr életrajzi adatai alapján datálhatunk.



Reinmar der Alte (1200 körül) ♦ ♦ ♦ Az úgynevezett hohe minne egyik legjelentősebb képviselője. Gyakran emlegetik Reitmar von Haugenau-ként is.



Rostanh Berengier (de Marselha) ♦ ♦ ♦ Kevéssé ismert provanszál trubadúr. Életéről szinte semmit nem tudunk. A kéziratos énekhagyomány két cansót, egy sirventést, egy estampidát és négy coblát őrzött meg az életművéből.



Rustico di Filippo (1230/1240? – 1291/1300?) ♦ ♦ ♦ Firenzei kereskedőcsalád sarja, a ghibellin párt híve. Ötvennyolc szonettje maradt fenn, melyek két különböző irányt képviselnek. Művei között ugyanis éppúgy megtalálhatóak az udvari költészet mesterkélt sablonjait követő versek, mint a groteszk komikum köré szerveződő gúnyos költemények.



Rutebeuf (aktív 1245–1280) ♦ ♦ ♦ Párizsi jongleur, kora egyik legnagyobb költője. Személyes lírájában sokat beszél saját szegénységéről, házasságáról, társadalmi visszásságokról, a keresztes hadjáratokban szerzett tapasztalatairól. Több művében kritizálja a szerzetesrendeket, ugyanakkor több verse szentek legendáit dolgozza fel; moralizáló költeményeiben gyakran ostorozza az lszentséget. Sok tekintetben Eustache Deschamps és Villon előfutára.



Schlachtovszky Csaba (1975) ♦ ♦ ♦ A Toldy Ferenc Gimnázium után a József Attila Tudományegyetem magyar-angol-komparatisztika szakát végezte el. Győrei Zsolttal közös drámáit két kötetben (Rostáltatás a magtárban, 1998; A passzív apaszív, 2005) jelentette meg a József Attila Kör. Faludy-díjas, jelenleg televíziós dramaturgként dolgozik.



Simor András (1938) ♦ ♦ ♦ Költő, műfordító, szerkesztő, tanár. 1992 óta az Ezredvég című irodalmi, művészeti és társadalomkritikai folyóirat főszerkesztője, a Z-füzetek és a Táncsics sorozat szerkesztője. Válogatott verseskönyvei: Derűs századvég (1987), Balga Prométheusz (1997). Fontosabb prózai munkái: A négylevelű lóhere (1990), Pályám bére (1996). Műfordítóként elsősorban a klasszikus és modern spanyol illetve latin-amerikai költészet tolmácsolója.



Sólyom Réka ♦ ♦ ♦ 1981-ben született Győrben. 2006-ban diplomázott a Károli Gáspár Református Egyetemen magyar szakán és hungarológia specializáción. 2006-tól az ELTE magyar nyelvtudományi karán, stilisztika területen PhD-hallgató.



Steinmar (XIII. század második fele) ♦ ♦ ♦ Nevét a legnagyobb minnesang-kéziraton (Heidelberger Liederhandschrift) kívül három dalszöveg is megőrizte, személyét illetően más forrás azonban nem ismeretes. Nyelvi jegyek alapján a német nyelvterület délnyugati részéről származhatott. Tizennégy fennmaradt dala (51 strófa) viszonylag széles műfaji skálán mozog. Dalaiban nagyrészt a klasszikus minne-hagyomány formai és tartalmi elemeit alkalmazza, az ún. „Herbstlied”-ben azonban radikális megoldással él: a szolgálataiért jutalmat adni nem kívánó hölgy helyett új úr után néz, s egy hatalmas evésivás vonzó képeit vázolja fel inkább.



Szálinger Balázs ♦ ♦ ♦ 1978-ban született Keszthelyen. Költő, legutóbbi kötete 2005-ben jelent meg A sík címmel.



Szedő Dénes (1902–1983) ♦ ♦ ♦ Ferences rendi szerzetes, költő, műfordító. Évekig Pécsett dolgozott. Elsősorban a költészet és a rajz kifejezőeszközei álltak hozzá közel, de a zenéhez, különösen az énekhez is vonzódott.



Szigeti Csaba (1955, Pécs) ♦ ♦ ♦ A költői formák természetének kutatója. Középkori és reneszánsz költészeteket tanít a Miskolci Egyetemen. Tizennégy betűs kötetei: A hímfarkas bőre, Mint egy elefánt, Magyar versszak.



Takáts Gyula (1911) ♦ ♦ ♦ Költő, műfordító, a Nyugat harmadik generációjához sorolják. Gazdag életmű szerzője, és többek közt Janus Pannonius valamint Francis Jammes tolmácsolója.



Térey János ♦ ♦ ♦ 1970-ben született Debrecenben. Író, költő, drámaíró, műfordító. Új verseskönyve (Ultra) 2006-ban jelent meg. Fontosabb műfordításai: Paul Verlaine: Szaturnuszi költemények, Puskin: Borisz Godunov, Calderón: Az élet álom, Lope de Vega: A kertész kutyája, Szophoklész: Trakhiszi nők.



Tolvaj Zoltán ♦ ♦ ♦ 1978-ban született Budapesten. Első verseskötete: A medve lépései (2001, Parnasszus). 2003-ban Junior Parnasszus-díjat és különböző műfordítói elismeréseket (portugál, brazil, galego) kapott. Legújabb kötete előkészületben. A dokk.hu internetes portál társszerkesztője.



Truc Malec (vagy Turc Malet) (XII. század vége) ♦ ♦ ♦ Quercy-ből (Akvitánia) származó lovag, a kötetünkben szereplő egy versszak maradt fenn tőle, s ezt is gyakran hozzácsapják Raimon de Durfort sirventéséhez.



Ulrich von Liechtenstein (?–1275) ♦ ♦ ♦ Magas rangú stájer nemesi családból származó szerző, közel hatvan dala virtuóz formakezelésről és a hohe minne hagyományának átvételéről tanúskodik.



Vaskó Péter (1970, Budapest) ♦ ♦ ♦ Tanulmányait az ELTE magyar és film szakán végezte, majd a medievisztikai doktoriskola hallgatója. A versírás és műfordítás mellett lapszerekesztéssel és kulturális adatbázisok építésével foglalkozik. Jelenleg az ELTE-n óraadó tanár, a Filmvilág című folyóirat szerkesztője, az Elektronikus Magyar Irodalom online adatbázis főszerkesztője.



Végh György (1919–1982) ♦ ♦ ♦ Író, költő, műfordító. 1941-ben jelent meg első önálló verseskötete, a Havas éjszakák (Budapest), majd két prózakötettel jelentkezett. Rendszeres műfordítói tevékenységének első összegzéseként adta ki Modern Orfeusz (1960) című válogatását. Halálával szinte egyidőben jelent meg önéletrajzi regénytrilógiája, majd posztumusz összegyűjtött versei és memoárregénye, A gonosz angyal (Budapest, 1986). Számos mese és gyermekvers szerzője.



Walther von der Vogelweide (? – 1230 k.) ♦ ♦ ♦ A német középkor legnagyobb szerelmi és politikai költője. Működésének első szakaszát a babenbergi hercegek udvarában, Bécsben töltötte. Az ő költészete egyénivé tette és összegezte a Minnesang sokféle forrásból táplálkozó líráját.



Watriquet de Couvin (XIV. század első harmada) ♦ ♦ ♦ Flandriai francia nyelvű trouvère, 32 rövid költemény maradt fenn tőle, melyeknek zöme udvari, moralizáló ihletésű, illetve az udvari költő helyzetét ábrázolják.



Wenzel von Böhmen (1205–1253) ♦ ♦ ♦ II. Vencel néven Csehország királya, II. (Přemysl) Ottokár cseh király egyetlen fia. Három dalt tulajdonítanak neki, melyek közül az itt közölt tageliedet finom, burkolt erotika jellemzi.



Weöres Sándor ♦ ♦ ♦ Mindannyiunk példaképe. A XX. századi magyar költészet és műfordítás-irodalom meghatározó alakja.



Winchesteri Godefridus (1053 k. – 1107 k.) ♦ ♦ ♦ Angol szatirikus neolatin költő, epigrammáiról híres. Egy időben Pseudo-Martialisnak nevezték. Egyik verse szerepel a Carmina Buranában.